|
Első Rottweileremet 1992-ben vettem a fajta iránti rokonszenvből. Sajnos hamarosan szembesülnöm kellett a fajta egyik "ördögével": kölykei között csípőízületi diszpláziás is volt. Következő kutyáim kiválasztásában már némi szakismerettel felvértezve, tudatosabb voltam: ezek a kutyák minden tekintetben egészségesek voltak, származási lapjaikon koruknak kiváló német fajtareprezentánsaival. Kölykeik bizonyították a bennük rejlő értékeket.
Az "útkeresés" időszakában nem csak tapasztalatokra, de barátokra is szert tettem: Czeglédi Attila küllembíró, Varga Géza kutyakiképző, valamint Fajcsák Zoltán és Horváth Viktor tenyésztő barátaim szaktudása nagy segítségemre van. Hiszek abban, hogy a fajta magas színvonalú tenyésztéséhez szükség van hasonló gondolkodású emberek összefogására; én is igyekszem segítséget nyújtani mindazoknak, akik a közös célok megvalósítása érdekében megtisztelnek azzal, hogy elfogadják ezt tőlem. Egyik, számomra nagyon örömteli példája az ilyen fajta együttműködésnek, az a, 2001-es ADRK Klubsieger Zuhtschau-n elért siker, hogy Viktor magyar tenyésztésű szukája lett a felnőtt klubgyőztes és fajtagyőztes. Büszke vagyok arra, hogy küllembíró barátommal ebben a kutyában már jóval sikerei előtt megláttuk azt a lehetőséget, amit más nem, és lelkes gazdájának a kutya felkészítésben nyújtott segítségünkkel hozzájárultunk a fajta magyarországi történetében e kimagasló eredmény eléréséhez. A Rottweilert alaposabban megismerve ma már határozott elképzeléseim vannak arról, hogy mit szeretnék elérni.
Célom a testileg egészséges, kiegyensúlyozott idegrendszerű, minél kevesebb küllemi hibával rendelkező kutyák tenyésztése. Számomra alapvető fontosságú a típus megtartása, amelyben sosem az aktuális „divat”, hanem mindenkor a standard vezérel. A párosítások megtervezésekor igyekszem körültekintő lenni: nem a fedező kan eredménylistáját tartom elsődlegesnek, hanem azokat a geno- és fenotipusbeli tulajdonságokat, amelyekkel közelebb juthatok tenyésztői elképzeléseim megvalósításához. Arra törekszem, hogy az egészség-jó anatómia-kiegyensúlyozott idegrendszer a "vom Bierhaus" tenyészet védjegyévé váljon.
Ich.Vdh Ch. Henry von der Hassberghöhen - Diva vom Glückstern kölykei



|